Menü
Témakörök
Gyoengy Bence

Változatlanul fókuszban a beszállítófejlesztés

Járműipar
0

Beszerzési vezetőnk Túrmezei Zoltán a MAGE (Magyar Gépjárműipari Egyesület) munkabizottsági tagjaként rendszeres szakmai fórumokon vesz részt, azzal a céllal, hogy a többi hazai járműipari vállalattal összefogva információkkal, tanácsokkal vagy akár lobbitevékenységgel segítsék a magyar kis- és középvállalkozások talpon maradását, fejlődését, növekedését.

Team

Április 10-én a munkabizottság lehetőséget kapott, hogy a Portfólió gazdasági hírportál éves autóipari rendezvényén fejtse ki véleményét a szakma képviselői és a megjelent érdeklődők előtt. Az egésznapos eseményt az tette változatossá hogy a meghatározó magyar autóipari szereplők előadásai ( Ipar 4.0, elektromos autók, anyagvizsgálati módszerek, egészséges munkaerő) mellett kerekasztal-beszélgetésekre is sor került, ezek egyike a beszállítófejlesztés aspektusait vette górcső alá.

A beszélgetés során számos kérdésben egyezett a vitapartnerek álláspontja: a magyarországi kis- és középvállalkozások még versenyképesek ugyan, de további lépéseket kell tenniük, ha bírni akarják a versenyt akár nyugat-európai, akár ázsiai versenytársaikkal, nem beszélve a feltörekvő balkáni régióról. Folyamatosan fejleszteniük kell a technológiát, a kihozatalt, a gépparkot, növelni az automatizáltság mértékét, és nem szabad spórolniuk az alkalmazottak oktatásán sem. Szintén szó esett a magyar vállalkozások vezetési kultúrájáról, a döntésképes középvezetői rétegről, amely sajnos sok kisebb méretű vállalatnál a mai napig hiányzik. Zárásképpen a megjelent vállalkozók azt a búcsúüzenetet kapták, hogy hosszútávú megbízható partnerre találhatnak a nagy autóipari gyártócégekben, de folyamatosan figyelmet kell fordítaniuk műszaki teljesítményükre – másképp fogalmazva ma már nem lehet a versenyképességet pusztán az árelőnyre alapozni.

A téma részletesebben kifejtve megtalálható a www.portfolio.hu oldalon.


Címkék: