Menü
Témakörök
Herczeg Krisztián
Herczeg Krisztián
pénzügy és kontrolling osztályvezető
AVENTICS Hungary

Sikeres évzárás – biztató évkezdet

Egyéb
0

A 2016-os év cégünk pénzügyi, jogi, illetve strukturális viszonyaiban a stabilitást, a 2014-es tulajdonosváltás után megkezdett konszolidációs folyamatokban pedig a változásokhoz történő gyors és rugalmas alkalmazkodás időszakát hozta.

AV_160062-IMG_0259

Az előző évek trendjét követve az Aventics Hungary Kft. 2016-ban is tudta növelni árbevételét. 18 013 millió forintot, a cég történetének eddigi legmagasabb nettó árbevételét sikerült realizálni az elmúlt évben. Elmondható, hogy szinte minden termékcsoporton belül nőtt a rendelésállomány és az árbevétel is. 2016 folyamán több új gyártmánycsalád is elindult az egri üzemben, ami jelentősen hozzájárult a kiemelkedő árbevétel eléréséhez. Éves eredményünk így magán viseli ezen új termékek gyártásának beindulását és a költségcsökkentési akciókkal elért, eredményt javító hatásokat is.

A pénzügy és kontrolling területén a tavasz kezdete jelenti az egyik azon időszakot, amikor számba vesszük az év eddigi eseményeit és elkészítjük az első frissített, éves előrejelzést a még hátralévő hónapokra. Ebben a folyamatban nagy segítségünkre vannak a különböző funkcionális területek szakértői, melyben továbbra is példaértékű kollégáink együttműködése.

Az első negyedév elteltével, áprilisban készítjük el a teljes 2017-es gazdasági évet magába foglaló előrejelzést, melynek összeállításában minden munkatársunk aktívan részt vesz, és azon dolgozik, hogy frissített tervszámaink valóban meg is valósuljanak az év folyamán.