Menü
Témakörök
Tamás Endre
Tamás Endre
műszaki tanácsadó
AVENTICS Hungary

Lezárult a jubileumi pneumobil verseny nevezése

Pneumobil
0

Véget ért a X. Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny 2017 nevezési időszaka. Minden eddiginél több, összesen 7 ország 58 csapata jelentkezett az immár jubileumi tizedik pneumobil versenyre.

A magyar csapatok mellett, cseh, észt, lengyel, lett, litván és román teamek neveztek. Rekordot jelent az egyetemek száma is, az idén három új intézmény hallgatói is megjelentek, így összesen 20 külföldi és 9 hazai egyetem képviselteti magát. A normál kategóriában 52 csapat, a végzett hallgatók részére kiírt senior kategóriában pedig 6 csapat nevezett.

A benevezett csapatok részére a soron következő feladat a pneumobilok tervdokumentációjának az elkészítése a versenykiírásban megadott szempontok szerint, valamint az ehhez szükséges pneumatikus elemek igényének az összeállítása és megküldése december 31-ig.

pneumobil pneumatika verseny

A zsűri január második hetében bírálja el a beküldött dokumentációkat és dönt azok elfogadásáról, esetleges javításáról, valamint a versenyen történő részvételről. Előfordulhat, hogy egy-egy jármű nem indulhat valamennyi versenyszámban, ha a biztonsági szempontokat nem elégíti ki maradéktalanul.

A tervdokumentációk jóváhagyása után következik a második – legnehezebb része a felkészülésnek – a járművek építése, amelyek működőképességét majd áprilisban kell egy videóban dokumentálni.

A verseny résztvevői és szervezői számára is egyre fokozódó munkaterhelést és sok új kihívást jelentenek majd a következő hónapok május 6-ig, a verseny napjáig.

Ehhez mindenkinek sok sikert kívánok!


Címkék: